Tartalomtervező Minikurzus

Ismerd meg a leggyorsabb és leghatékonyabb tartalomtervező módszert, mely a vállalkozásod növekedését segíti elő! Légy jelen folyamatosan az online felületeken, kápráztasd el a követőidet és szerezz új érdeklődőket – mindezt megerőltetés nélkül.

NEKED IS GONDOT OKOZ, HOGY

folyamatosan jelen légy az online térben?

Tudom, hogy mit érzel! Ezzel a problémával az összes ügyfelem küzd, amikor az általam tervezett Canva sablonokhoz egyedi tartalomra lenne szükségük. 

Természetesen ők is tudják, hogy fontos az esztétikus és ügyfélvonzó megjelenés és tisztában vannak azzal is, hogy a konzisztens jelenléttel kitűnhetnek a versenytársak közül.

Azonban bármennyire is jó szakemberek a saját területükön, sokszor tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy pontosan miről, hova, és hogyan készítsenek tartalmakat.

EZÉRT DÖNTÖTTEM ÚGY, HOGY

lépésről lépésre megmutatom a tartalomtervezés folyamatát!

Az általam használt módszer megszünteti az órákig tartó szenvedést és gondolkodást az üres papír előtt. Sőt, azt is biztosítja, hogy rendszeresen a potenciális ügyfeleid szeme elé kerülj, mindezt igényes, érdekes tartalmakkal.

Tartalomtervező Minikurzus

Nem egyszer használható tippeket adok, hanem egy olyan tartalomtervező rendszer kialakításának a menetét mutatom meg, amit addig használhatsz, ameddig csak szeretnél.

Mi vár rád a kurzuson?

VIDEÓS TANANYAGOK

Pörgős és lényegretörő videókban mutatom meg a tartalomtervezés összes szükséges lépését házi feladatokkal együtt.

TANULÓI FELÜLET

A leckékhez vásárlást követően azonnal hozzáférsz, érdemes őket egymás után szép sorban megtekinteni, mert logikailag egymásra épülnek.

MUNKAFÜZET

Egy esztétikus és nyomtatóbarát munkafüzetet is készítettem minden leckéhez, ami segíti megerősíteni azokat az ismereteket, amiket a kurzus során szerzel.

Ezt mondják azok, akik már elvégezték a minikurzust:

AKITŐL TANULNI FOGSZ

Szia, Reni vagyok,

digitális tartalomkészítő, Canva szakértő és az első és legnagyobb magyar Canva közösség alapítója. Mára már közel 10.000 fő tanul tőlem nap mint nap. A vállalkozásom sikerét nagyban köszönhetem annak, hogy stratégia mentén készítem el a tartalmaimat és hogy rendszeresen jelen vagyok az online felületeken.

Noha az Instagram a fő platformom, rendszeresen szakmai blogcikkeket is írok, jelen vagyok a TikTokon is több mint 10 ezer követővel, és természetesen hírleveleket is küldök a feliratkozóimnak. Ez így egyszerre soknak tűnhet számodra, de abszolút kivitelezhető, hogy hogyan, azt mutatom meg a minikurzusomban!

A minikurzus elvégzése után szinte gyerekjáték lesz a tartalomtervezés, hiszen:

Tudni fogod, hogy milyen adatokat érdemes összegyűjtened a célközönségedről, hogy utána nekik megfelelő tartalmakat készíts.

Megismered azt a módszert, amivel egyszerre több platformra is gyárthatsz tartalmakat könnyedén és hatékonyan.

Tisztában leszel azzal, hogy milyen tartalomtípusok léteznek, és mik azok a tartalompillérek és hogyan kell őket meghatároznod,

Felfelfedem előtted az összes titkos tartalomötlet lelőhelyemet, így garantált lesz, hogy nem fogsz ihlet nélkül maradni tartalomtervezés során.

Elárulom, hogy milyen gyakran érdemes közzétenned az elkészült tartalmaidat, és hogy melyek rá a legideálisabb időpontok.

Egy teljes útmutatót adok a legjobb időzítő programhoz, a Metricoolhoz, ami nagyban meg fogja könnyíteni, hogy folyamatosan jelen légy online!

ahol már találkozhattunk

JELENTKEZZ A

Tartalomtervező Minikurzusra!

19.990 FT

Gyakran Ismételt Kérdések

Vásárlást követően néhány másodperc múlva megérkezik az üdvözlő email a postaládádba a belépési adataiddal az oktató felületre. Ezt követően már kezdheted is azonnal a tanulást!

A videókat az oktatófelületemen éred el, és külön megtalálod majd a leckékhez tartozó munkafüzet oldalait is, amit egy kattintással le tudsz tölteni.

A videók megtekintése egymás után körülbelül 50 percet, azonban a házi feladatok miatt ennél több időt kell majd szánnod a tartalomtervezésre kezdetben.

Örökös hozzáférést biztosítok a tanfolyamhoz, így bármikor visszanézheted az oktatás anyagát.

Ha attól tartasz, hogy nem leszel elégedett a kurzussal, azt javaslom, vedd fel velem a kapcsolatot a hello@renatanna.hu címen. Őszintén válaszolok minden kérdésedre és megbeszéljük, neked való-e ez a tanfolyam. Tisztázzunk le mindent előre, hogy ne érhessen csalódás.